A középkori európai társadalom, gazdaság és állam alapját a feudalizmus képezte, amely az antik római és a barbár germán világ találkozásából jött létre. Ez a találkozás különböző eredményekre vezetett Európa különböző részein, például északon a germán elem, délen az antik elem túlsúlyával. A klasszikus feudalizmus Nyugat-Európában alakult ki, ahol a hűbérúr földbirtokért cserébe katonai szolgálatot várt el hűbéresétől.

A germán örökség magában foglalta az öröklődő társadalmi egyenlőtlenség gondolatát, a törzsi előkelők, szabad harcosok (akikből a vezérek kísérete alakult ki) és szolgák hierarchiáját, valamint azt, hogy a kíséret katonai jellegű volt, az úr védelmezte a szolgálatot teljesítőket. A római örökség része volt a latifundiumok (nagybirtokok), a latin nyelv és a kialakuló kereszténység és egyház.

A mezőgazdaság intenzív fejlődése és az uradalmi rendszer:

A középkori mezőgazdaság jelentős fejlődésen ment keresztül. Az ókorban jellemző vad-talajváltó rendszer (amikor az erdőirtással nyert földet 10-30 évig művelték, majd kimerülés után elhagyták) helyett a VIII. századtól, főként a kolostorok révén, megjelent a nyomásos földművelés. Előbb a kétnyomásos rendszer (szántó + ugar, évente cserélve), majd a háromnyomásos rendszer (őszi szántó + tavaszi szántó + ugar, évente forgatva) terjedt el. Ez a módszer megszüntette a vándorlási kényszert, lehetővé tette a földterület intenzívebb kihasználását és a talajerő-utánpótlás (trágyázás) biztosítását. A háromnyomásos gazdálkodás Nyugat-Európában a X-XI. századra vált általánossá.

A nyomásos művelés nagyobb és biztonságosabb termelést tett lehetővé, ami megalapozta a népesség folyamatos gyarapodását. A háromnyomásos rendszer tette lehetővé a zab termelését, ami alapját teremtette meg a ló szélesebb körű elterjedésének és használatának.

Az új mezőgazdasági eszközök is hozzájárultak a fejlődéshez. A korábbi könnyű eke helyett megjelent a germánok által kifejlesztett csoroszlyás, kormánylemezes nehéz fordítóeke. Ez az eke mélyen megforgatta a talajt, de mozgatásához 4-6 ökörre volt szükség, ami jelentős nagyállattartást igényelt. Az igaerő kihasználásához új fogatolási módszerre is szükség volt: az ökrök (és lovak) nyakhám helyett szügyhámot kaptak, ami munka közben nem fojtogatta őket. A gabonatermelő-nagyállattenyésztő gazdálkodás jobb táplálkozást és terményfelesleget eredményezett, ami piacra is vihető volt.

A mezőgazdasági termelés növekedéséhez az intenzív fejlődés (új módszerek, eszközök) mellett az extenzív fejlődés is hozzájárult, azaz a művelésbe vont területek megnövekedése: erdőket és bozótosokat irtottak, füves területeket törtek fel, mocsarakat csapoltak le.

Az Uradalom mint központi egység:

Az uradalom a középkori társadalom alapszövete, a hűbériség szintéziséből jött létre. Ez egy nagy kiterjedésű, bár nem feltétlenül összefüggő földterület volt, amely falvak tucatjait ölelte fel a hozzá tartozó földekkel, erdőkkel és legelőkkel. Az uradalom központja az udvarház volt, ahol a földesúr vagy megbízottja tartózkodott fegyveres kíséretével és szolganépeivel, a X. századtól pedig egyre inkább a fából és/vagy kőből épült vár.

Az uradalom önellátásra rendezkedett be (naturális gazdálkodás), ahol a parasztok megtermelték a szükséges mezőgazdasági termékeket, és háziipari szinten előállították a kézművestermékeket is. Az uradalom nem egyszerűen nagybirtok volt, hanem egy hatalmi szervezet, amely igazgatási és bíráskodási szereppel is bírt. A földesurak igyekeztek immunitást (királyi jogok alóli mentességet) szerezni birtokaikra, ami lehetővé tette számukra, hogy királyi tisztviselő ne szedhessen adót a földjükön, és gyakorolhassák az eredendően királyi jogokat: bíráskodhattak, piacot tarthattak, vámot szedhettek, bányát nyithattak. Az uradalom területén lévő templomokat és kolostorokat a földesúr alapította, támogatta és ellenőrizte, ez volt a magánegyház rendszere.

Az uradalom szántóföldjeit dűlőkre osztották a különböző adottságok és talajminőség miatt. A dűlőkön évente, sorsolással osztották fel a parcellákat a jobbágyok között. A dűlőkre érvényes volt a nyomáskényszer: az adott dűlőn minden parcellán ugyanazt a nyomást kellett alkalmazni, mert a különböző nyomások zavarták volna a termelést (pl. legelő állatok mehettek volna a gabonára), és így tudták hatékonyan megszervezni a nagyszántóföldi munkákat, például a szántást. Mivel a nehézeke vontatásához 4-6 ökör kellett, amit ritkán tartott egy jobbágy, a parasztoknak össze kellett fogniuk és együtt kellett dolgozniuk, amit megkönnyített, ha a dűlőben mindenkinél ugyanazt a munkát kellett elvégezni.

A Jobbágyság kialakulása és kötelezettségei:

A hűbéri láncolatba betagozódó földbirtokos-nemesi (harcosok) és egyházi (imádkozók) rend mellett kialakult a dolgozók rendje is. Ez a réteg nem volt része a hűbéri láncolatnak, és sokféle népelemből tevődött össze: lesüllyedő szabadok(akik földesúri fennhatóság alá kerültek, de rendelkeztek vagyonnal és szabad költözési joggal), a Római Birodalom egykori colonusai és felszabadított rabszolgák.

Ezekből a különböző jogokkal rendelkező rétegekből alakult ki Nyugat-Európában a XI. századra a jogilag egységesülő paraszti réteg, a jobbágyság. A jobbágy örökölhető telekkel rendelkezett, de annak csak birtokosa (használója) volt, a tulajdonos a földesúr volt. A telek használatáért szolgáltatásokkal tartozott földesurának, mint például termény-, pénz- és munkajáradék. A jobbágy személyében is függött földesurától: a földesúr bíráskodott felette (úriszék), és az ő engedélyéhez volt kötve például a házasodás. Fontos azonban, hogy a jobbágy rendelkezett a szabad költözés jogával.

Az uradalom 3 fő részből állt:

• Jobbágyok parcellái: Ezt a parasztok művelték maguknak kötelezettségek (termény-, pénz- és munkajáradékok) fejében. A jobbágytelek belső telekre (házhely + kert) és külső telekre (szántó) tagolódott.
• A földesúr saját kezelésű birtoka (majorság, allódium): Ezt a parasztok robotban művelték, és az itt megtermeltek teljes egészében a földesurat illették.
• A közös használatú területek: Erdők, mezők-kaszálók, folyók, tavak.

A parasztok kötelezettségei földesurukkal szemben a következők voltak:

• Terményhányad (természetben).
• Pénzadó.
• Ajándék (a földesúr életének nagyobb eseményeiikor).
• Robot a majorsági földeken (munkajáradék).
• Speciális adófajták:
  • Holt kéz: A paraszt halálakor vagyonának legértékesebb darabja a földesurat illette.
  • Első éjszaka joga: A jobbágy házasságkötése esetén a nászéjszaka joga a földesurat illette (általában pénzzel megváltható volt).

A földesurat bizonyos előjogok (banalitások, földesúri monopóliumok) is megillették birtokán, például a kocsmatartás, mészárszéktartás, sör- és pálinkafőzés, valamint malomtartás.