Az Iszlám Világ Kialakulása és Hódításai: Egy Történet a Sivatagtól a Birodalomig

Az iszlám világa az Arab-félszigeten bontakozott ki, egy olyan területen, amelyet korlátozott eltartóképesség és hatalmas sivatagok jellemeztek, ahol nomád beduinok éltek. A partvidéki városok, mint Mekka, a tömjénút mentén feküdtek, és a kereskedelem, valamint a kézművesség központjai voltak.

A Válság és az Iszlám Megoldása A VI. században az Arab-félsziget súlyos válsággal nézett szembe: a túlnépesedésmiatt a népesség meghaladta a terület eltartóképességét. A kivándorlási útvonalakat a szomszédos Szászánida Birodalom és Bizánc lezárta, tovább súlyosbítva a helyzetet. Eközben a városokban a vagyoni különbségek drámaian nőttek, kiélezve a társadalmi feszültségeket a gazdagok és a szegények között.

Ebbe a krízisbe érkezett az iszlám, amely megoldást kínált ezekre a problémákra. Az iszlám megteremtette a hódítások ideológiáját (a „hit védelmét”, azaz a dzsihádot), ami lehetőséget biztosított a félszigetről való kitörésre és a túlnépesedés levezetésére. Emellett egy új, vagyoni különbségeket nem ismerő közösség megteremtését hirdette, enyhítve ezzel a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Mohamed, a Próféta és Politikus Az iszlám alapítója, Mohamed (kb. 570–632) Mekkában született, a várost vezető Kurais törzs egyik elszegényedett nemzetségében. Árván maradt, tevehajcsárként és karavánvezetőként dolgozott, majd házassága révén gazdag karavántulajdonossá vált. Negyvenéves korában látomásai támadtak, melyek hatására Mekkában kezdett prédikálni egy olyan vallási közösségről, amelyben a törzsi hovatartozáson túl nincs helye a vagyoni megkülönböztetésnek.

Mohamed tanait azonban a mekkai előkelők elutasították, ezért 622-ben elűzték a városból. Mohamed ekkor Jathribbaköltözött, amelyet később Medinának (a Próféta városa) neveztek el. Ez az esemény, a Hidzra, a mohamedán időszámítás kezdete lett. Medinában, ahol arabok, zsidók és keresztények is éltek, Mohamed kidolgozta a közös hiten alapuló közösség, az umma kereteit, ahol minden hívő egyenlő volt.

630-ban Mohamed katonák élén tért vissza Mekkába. Megegyezett a mekkai vezetőkkel, megígérve, hogy fenntartja a Kába kövének pogány arabok által már meglévő tiszteletét, ezzel biztosítva a város kultikus központ jellegét. Mohamed 632-ben halt meg Medinában. Fontos megjegyezni, hogy Mohamed a többi vallásalapítóval szemben nemcsak vallási, hanem katonai vezető és politikus is volt, aki aktívan igyekezett társadalmi problémákat megoldani.

Az Iszlám Vallás Alapjai és Hitének Oszlopai Az iszlám arab szó, jelentése engedelmesség, odaadás, belenyugvás Allah akaratába. Vallása a zsidó, a keleti keresztény és a perzsa vallásokból, valamint pogány kultuszokból fejlődött ki. Tanításai szerint Ádám és Éva az első emberpár, az arabok ősapja Ábrahám próféta egyik fia, Iszmael, Mózes és Jézus pedig Mohamed elődei, próféták voltak.

Az iszlám vallásnak három fő dogmája van:

1. A monoteizmus, vagyis az egyetlen isten, Allah áll a vallás középpontjában.
2. Allah kinyilatkoztatása a Korán (jelentése: tanítás), amely 114 szúrából (fejezetből) áll.
3. Az utolsó ítélet tana: Allah döntése nyomán a bűnösök a pokolba, az igazhívők a mennyországba kerülnek.

A "hit 5 oszlopa" az iszlám hívő legfőbb kötelességeit foglalja össze:

1. Saháda: Hit az egyetlen istenben, Allahban, és az ő prófétájában, Mohamedben.
2. Salát: Napi öt ima Mekka felé fordulva; a fő imanap a péntek.
3. Saum: Ramadán havi böjt (a holdév 9. hónapja), napkeltétől napnyugtáig tilos az evés-ivás.
4. Zakat: Alamizsnálkodás a szegényeknek, például a termés egy tizedének befizetése.
5. Haddzs: Mekkai zarándoklat az életben legalább egyszer minden felnőtt férfinak a Kábához.

Az iszlám továbbá számos életrendi és egyéb szabályt is tartalmaz: tiltja a sertéshús, a bor és a részegítő italok fogyasztását, a szerencsejátékot, a kamatszedést és az uzsorát. Kötelességgé teszi az iszlám hit védelmét, és később az iszlám területek kiterjesztését, azaz a dzsihádot (szent háborút). A szertartások helyszínei a kisebb mecsetek és a nagyobb dzsámik, ahol a müezin a minaretből hívja imára a híveket. Az iszlám szent városai Mekka és Medina, valamint Jeruzsálem, ahol a VII. században felépült a Sziklamecset, ahonnan a hagyomány szerint Mohamed felszállt az égbe.

A Nagy Szakadás: Az Iszlám Irányzatai Mohamednek nem volt törvényes örököse, így utódai a kalifák (helyettesek) lettek. Az első négy kalifa Mohamed családjából származott, de a negyedik kalifát, Alit (Mohamed unokaöccsét), letaszították a trónról. Ekkor, 661-ben, került hatalomra az Omajjád család, ami az iszlám szakadásához vezetett.

Két fő irányzat alakult ki:

• Szunniták: Úgy tartották, hogy a kalifa utódlását a hívők közösségének közmegegyezése, az idzsma határozza meg. Elnevezésük az Omajjád kalifák alatt összeállított szunnából (Mohamed életéről és tanításairól szóló hagyományok) ered, amelyet a Koránnal egyenértékűnek ismertek el. Ez az iszlám legnépesebb irányzata.
• Síiták („Ali pártját követők”): Nem ismerték el az Omajjádok uralmát és az ő idejükben összeállított szunnát. Törvényes vezetőjüknek Ali leszármazottait, az imámokat, tartották. Attól függően, hány imámot ismertek el, különböző szekták alakultak ki, mint az ötösök, a tizenkettesek (amely 1572 óta Perzsia, ma Irán államvallása) és a hetesek (izmaeliták).
• Mellettük léteztek a (K)haridzsiták („kilépők”), akik a szunnita-síita vitában egyik fél mellé sem álltak. Szerintük az iszlám vezetőjét a hívők közösségének kell megválasztania.
• Megemlítendő még a szúfizmus is, amely egy aszketikus, misztikus irányzat az iszlámon belül, hasonlóan a keresztény szerzetességhez.

Az Arab Hódítások Korának Fázisai Az iszlám terjeszkedése gyors és látványos volt:

• Az első kalifák alatt (Abu Bekr 632–634 és „korbácsos” Omár 634–644): Ebben az időszakban foglalták el Szíriát (Damaszkuszt 635-ben), Palesztínát (Jeruzsálemet 638-ban), Perzsiát (636–642), Mezopotámiát (635–641) és Egyiptomot (639–642). A hódítók kezdetben elkülönülten telepedtek le, nem kényszerítették a meghódítottakra az iszlám vallást, de adóztatták őket.
• Az Omajjádok kora (661–750): A birodalom székhelye Damaszkusz lett (Damaszkuszi Kalifátus). Sikertelenül ostromolták Bizáncot háromszor is, utoljára 717-ben. Elfoglalták Közép-Ázsiát és az Indus-völgyét, de 751-ben a Talasz folyónál a kínai seregek megállították előrenyomulásukat. Eközben meghódították Észak-Afrikát, ahonnan a Gibraltári-szoroson átkelve Európába (Tarik vezér, 711-ben) értek, felügyeletük alá vonva Hispánia nagy részét. Innen indultak Gallia területére, ahol 732-ben Poitiers-nál Martell Károly állította meg előretörésüket.
• Abbászida vagy Bagdadi Kalifátus (750–1258): „Véres” Abbász legyőzte az utolsó Omajjád uralkodót és megalapította a Bagdad székhelyű új kalifátust. Egyetlen Omajjád herceg, Abd ar Rahman élte túl, aki Hispániába menekülve megalapította és Bagdadtól függetlenítette a Cordobai Omajjád Emirátust (amely 929-től önálló kalifátussá vált). A Bagdadi Kalifátus virágkora Harún ar-Rashid uralkodása (786–809) volt, akit az Ezeregyéjszaka meséiből is ismerhetünk. Később azonban gyors hanyatlás következett be, a peremterületek függetlenedtek, a kalifa hatalma csökkent, és a birodalom bomlásnak indult. Végül 1258-ban a mongolok döntötték meg a Kalifátust.

Az Iszlám Kalifátusok Felépítése: Egy Komplex Államszervezet Az arab birodalomban az állam vezetője a kalifa volt, aki állami és vallási vezető is egyben. Az államot vallási törvények, a saria (vallásjog) szerint irányították, ami a Koránon és Mohamed Koránt magyarázó szavain (hadisz) alapult. A vallási törvények magyarázói a muftik, a bírók pedig a kádikvoltak.

Az államszervezésben bizánci, majd perzsa hatások érvényesültek. A közigazgatást a nagy bürokráciával működő divánok (hivatalok) irányították, élükön a vezírrel. A hadsereget a katonai vezető, az emír irányította, akik idővel tartományi vezetőkké váltak.

A korai időkben az állam fő bevételi forrását a hadizsákmány jelentette, de később a hangsúly az adókra tevődött át. A meghódított területek elvileg a kalifa tulajdonát képezték, de a gyakorlatban jelentős részben:

• Vakuf (kegyes alapítványok) használatába kerültek, mecsetek, karavánszerájok és iskolák ellátására.
• Mulk (családi magántulajdonba) kerültek.
• A meghódítottak használhatták tovább, fejadó (dzsizje) és földadó (haradzs) fejében.
• A IX. századtól vált jellemzővé az iqta rendszer, ahol a katonák szolgálati birtokként megkapták egy bizonyos területről az állami adók beszedésének jogát.

Az Arab Kultúra és Tudomány: A Középkor Fényes Csillaga Az iszlám-arab kulturális és tudományos teljesítmény a középkorban meghatározó volt. Az arabok nemcsak átvették és közvetítették a környező és meghódított népek kultúráját – például lefordították és átörökítették a görög műveket, mint Arisztotelész munkáit, melyeket Avicenna és Averroës ismertetett meg újra Európával –, hanem Indiából az arab számokat is ők közvetítették.

Saját ipari és tudományos teljesítményük is magas színvonalú volt:

• Híres volt a damaszkuszi acél (kiváló minőségű fegyverek alapanyaga) és a sajátos szövési technikával készült damaszti textil.
• A kémia tudományának megteremtése nagyban köszönhető az araboknak. Az alkímia (az arany „csinálásának” tudománya), az alkohol és az elixír szavak is arab eredetűek.

A középkori Európa és mediterráneum legfejlettebb civilizációs központjai az arab birodalmak nagyvárosai voltak: Damaszkusz, Bagdad, Kairó és Cordoba. Ezek a városok virágzó kultúrával, jelentős alapfokú iskolákkal, egyetemekkel és fejlett testkultúrával (közfürdők) rendelkeztek. Az arabok által elfoglalt Ibériai-félszigeten máig fennmaradtak az ún. mór stílusú épületegyüttesek, mint a Cordobai Nagymecset, a granadai Alhambra és a sevillai Alcázar.

Az iszlám tiltotta az emberábrázolást, különösen a vallásos művészetben, ami hozzájárult a növényi motívumokat alkalmazó arabeszk díszítés kialakulásához. A muszlim-arab kereskedők és utazók leírásai ma is fontos forrásai a kornak, például a magyar őstörténet esetében is.