Az Ókori Keleti Civilizációk Áttekintése

Az ókori Kelet civilizációi – Mezopotámia, Egyiptom, Kína és India – az emberi történelem alapköveit rakták le, számos fogalmat és kulturális vívmányt adva az utókornak. Az érettségi követelmények között megjelennek olyan kulcsfogalmak, mint a fáraó, a piramis, a múmia, a politeizmus/többistenhit és a monoteizmus/egyistenhit. Emelt szinten szerepel a brahmanizmus/hinduizmus, a kasztrendszer, a buddhizmus, a nirvána, a lélekvándorlás/reinkarnáció, a nagy fal és a taoizmus. Fontos személyek voltak Kheopsz, Ré, Ízisz, Ozirisz és Buddha. Topográfiai ismeretekhez tartozik Mezopotámia, Babilon, Nílus és Egyiptom.

I. Földrajzi Helyzet és Gazdaság

Az ókori keleti civilizációk kialakulását nagyban meghatározta földrajzi környezetük és a folyók szerepe.

• Mezopotámia, „a folyó-köz”, a Tigris és Eufrátesz között terült el. Itt a folyók áradása késői volt, amikor a vetemények már zöldelltek, így létfontosságúak voltak a vízelvezető csatornák az öntözéses földműveléshez, amely gabonatermelésre fókuszált. A környező hegyvidék állattenyésztésre és fémbányászatra is alkalmat adott.
• Egyiptomot Hérodotosz „a Nílus ajándékának” nevezte. A sivatagban a Nílus térsége hosszú oázist alkotott, áradása a vetés előtt történt, és a folyó iszapja tette termékennyé a földet, lehetővé téve a gabonatermelést. Gazdag volt természeti kincsekben, mint a kő, az arany és a papírusznád.
• Kína magashegységekkel körülvett, zárt világ volt. Északon a Sárga-folyó (Huangho) völgye mérsékeltövi kontinentális éghajlattal bírt, ahol búzát és kölest termesztettek. Délen a Kék-folyó (Jangce) völgyében szubtrópusi éghajlaton rizst és teát termeltek.
• India önálló szubkontinensként fejlődött. Északnyugaton az Indus folyó mérsékeltövi kontinentális éghajlatot biztosított a búzatermeléshez. Északkeleten a Gangesz trópusi monszun éghajlatán rizst és teát termesztettek.

II. Politika és Államtörténet

Az ókori keleti civilizációk hosszú és eseménydús politikai történettel rendelkeztek.

• Mezopotámia története a sumér civilizációval kezdődött, olyan városokkal, mint Úr, Uruk, Kis, Lagas. Gilgames, Uruk királya megvédte városát Kis uralkodójával szemben. Később kialakult az Akkád Birodalom(Kr. e. XXIV. századtól), majd az Óbabiloni Birodalom (Kr. e. 2000–1595), amelynek kiemelkedő uralkodója Hammurapi volt (Kr. e. XVIII. sz.), aki „igazságos ítéleteit” törvényoszlopán rögzítette. Az Újasszír Birodalom(Kr. e. X–VII. sz.) zsákmányszerzésen alapult. Az Újbabiloni Birodalom (Kr. e. VII–VI. sz.) Nabukudurri-uszurnevéhez fűződik, akinek felesége Szemiramisz volt. Végül az Óperzsa Birodalom emelkedett fel, ahol II. Kambüszész (Kr. e. 530–522) hódította meg Egyiptomot. I. Dareiosz (Kr. e. 522–486) és I. Xerxész (Kr. e. 486–465) uralkodása alatt élte fénykorát.
• Egyiptom politikai története az Archaikus korban (Kr. e. 3000–2700) kezdődött az öntözéses földművelés kialakulásával. Kr. e. 2900 körül Ménész egyesítette Alsó- és Felső-Egyiptomot. Az Óbirodalom (Kr. e. 2700–2200) idején épültek a monumentális piramisok, mint Dzsószer fáraó szakkarai lépcsős piramisa és Sznofru „tört” és vörös piramisa Dahsurnál. A ghizai piramisok közül Kheopsz, Kheprén és Mükerinosz piramisai a legnevezetesebbek. A Középbirodalom (Kr. e. 2060–1780) idején felerősödött Amon-Ré kultusza. Az Újbirodalom (Kr. e. 1550–1000) kiemelkedő alakja volt IV. Amenhotep-Ehnaton (Kr. e. XIV. sz.), aki új istenség, Aton kultuszának bevezetésével próbálta megtörni az Amon papság hatalmát. II. Ramszesz (Kr. e. XIII. sz.) hódításairól és a hettitákkal vívott kádesi csatáról (Kr. e. 1295 vagy 1285) ismert. Ebben az időszakban épült ki a despotikus központi hivatalrendszer.
• Kína legősibb civilizációja a Sárga-folyónál alakult ki a „Mondai korban” (Kr. e. XVI. sz.-ig). A Sang-Jin kor(Kr. e. XVI–XI. sz.) alatt kialakult a királyság és elterjedt a bronzhasználat. A Csou kor (Kr. e. XI–III. sz.) idején az állam kiterjedt a Jangce vidékére, és megkezdődött a vas használata. A Csin kor (Kr. e. III. sz.) hozta el az első császár, Csin Si Huang-ti (Kr. e. 221–210) uralmát, aki erős központi hatalmat vezetett be, új utakat és csatornákat építtetett, megkezdte a Nagy Fal építését, és sírpalotáját az agyaghadsereg őrizte. A Han kor (Kr. e. 210–Kr. u. 220) Kína virágkora volt. Han Vu-ti (Kr. e. 141–87) bevezette a hivatalnokvizsgát, legyőzte a hunokat, és fellendítette a selyemexportot.
• India történelmének elején az Indus-völgyi dravida civilizáció (Kr. e. III. évezred–Kr. e. 1500) állt, olyan nagy városokkal, mint Mohendzsodáro és Harappa, amelyek tervszerű építkezésükről, sakktábla alaprajzukról és csatornarendszereikről voltak híresek. Kr. e. 1700-tól járványok és természeti csapások okozták hanyatlásukat. A Maurja-dinasztia kiemelkedő uralkodója Asóka (Kr. e. 272–232) volt, aki az ind uralkodói eszményképpé vált.

III. Mitológia és Vallás

Az ókori népek a mítoszok segítségével válaszoltak az őket körülvevő világ keletkezésére, működésére, valamint a születés és halál nagy kérdéseire. A mitológia a mítoszok rendszere, amelyet egy-egy nép esetében összegző művekhez kapcsolhatunk, mint például a sumér-akkád Gilgames-eposz Mezopotámiában, a Halottak Könyve és a Memphisi Teológia Egyiptomban.

• Mezopotámia és Perzsia:
  • A sumér-akkád-asszír korban a sokistenhit (politeizmus) jellemezte a vallást. Két istentriász volt ismert: Anu (az ég), Éa/Enki (a föld), Enlil (a levegő urai), illetve Samas (a Nap), Szín (a Hold) és Istár (a Vénusz istene). Hammurapi a törvényoszlopán Samas isten előtt áll. Voltak helyi istenségek is, mint például Marduk Babilonban. Jellemző építmények voltak a toronytemplomok (zikkuratok).
  • A perzsa vallás, a zoroasztrizmus alapítója Zoroaszter (Zarathusztra) volt. Ezt a vallást a vallási dualizmus jellemezte, a világ két részre osztásával: a jó, a teremtő, a bölcs (Ahuramazda) és a rossz, a gonosz, az erőszak (Ahriman) küzdött egymással.
• Egyiptom:
  • Jellemző volt a sokistenhit (politeizmus) és számos helyi istenség, akiknek alakjai gyakran összeolvadtak. Eredetileg totemizmus volt, majd az állatistenek emberi vonásokat öltöttek (pl. Ápisz – bika, Anubisz – sakál, Básztet – macska, Hathor – tehén, Thot – íbisz-madár vagy pávián).
  • Az istencsalád fontos szerepet játszott: Ré volt a sólyomfejű napisten. Ozirisz a túlvilág és a holtak istene volt, akit testvére, Széth, a sivatagi szél istene gyilkolt meg. Ízisz Ozirisz felesége, a termékenység, varázslás és hűség istennője volt. Gyermekük, Hórusz az ég istene és az igazság védelmezője lett. Emellett AmonThéba, Ptah pedig Memphis városának istene volt.
  • Erős volt a túlvilághit, amely a kettős lélek (a halál után is megmaradó „Ka” és a testtől elszakadva, de éjszakára visszatérő „Ba”) elképzelésén alapult. A túlvilági élet biztosításához elengedhetetlen volt az elhunyt testének megőrzése, amit a mumifikálás módszerével, balzsamozással értek el.
• Kína:
  • Az ősi vallás, az univerzizmus szerint a kínaiak a mindenséget (univerzumot) az ég, a föld és az ember egységében képzelték el. Vallási elképzeléseikben rengeteg istenség, démon és gonosz szellem szerepelt. Ezek felett három fontos vezető irányította a világot: az ég ura, a Föld fejedelme és a királyok őse.
  • A két őselem, a fény (jang) – a férfi, a pozitív, teremtő erő – és az árnyék (jin) – a nő, a negatív, passzív, befogadó – hozza létre a világmindenséget. Fontos, hogy ezek nem ellentétei, hanem kiegészítői egymásnak. A császár volt a kínai állam, a Mennyei Birodalom vezetője és a vallás főpapja.
  • A konfucianizmus a Kr. e. VI. században alakult ki Kung Fu-ce (Konfuciusz) tanításai alapján, melynek nincs egyháza és papsága. Középpontjában a hagyomány és az ősök tisztelete állt, beleértve a szülők és testvérek szeretetét, valamint a feljebbvalók és az állam szolgálatát. Öt fő erény betartására kellett törekedni: jóindulat, igazságosság, szertartásosság, bölcsesség, becsületesség. A konfucianizmus eszméje komoly szerepet játszott a kínai államgépezet működésében és a hivatalnokok gondolkodásában.
  • A taoizmus a konfucianizmussal szemben nem az állam és a társadalom viszonyát vizsgálja, hanem az egyén belső boldogulásának szempontjából fogalmaz meg tanításokat. Alapja a Lao-cé-hoz kötődő Tao-tö-king (Az út és az erény könyve), amely az ember és a természet harmóniájára törekszik. Jellemzője a boldognak vélt ősi múlt felé fordulás és a változás/változtatás elvetése az ősi múlt megőrzése érdekében.
• India:
  • A brahmanizmus a legsokoldalúbb vallás, nincsenek dogmái, és nem térítő jellegű. A világot megváltoztathatatlannak tekintette, ahol minden élő az örök törvények szerint létezik. A változás csak a halál után lehetséges a lélekvándorlás tana szerint, ahol a lélek előző élete és érdemei szerint alacsonyabb vagy magasabb kasztba, vagy akár állat formájában újjászületik. Az emberek a varnák (kasztok) szerint éltek: brahmanok (papság), ksatriák (harcosok), vaisják (dolgozók), súdrák (a felsőbb kasztokat szolgálók), valamint a társadalom peremén álló kasztokon kívüliek (páriák). Jellemző volt a sokistenhit (politeizmus), melyben Brahma a teremtő, Visnu a megtartó, Siva pedig a pusztító isten volt. A három isten a világ állandó körforgását jelképezte.
  • A buddhizmus alapítója és központi alakja Buddha (’megvilágosodott’), aki a Kr. e. VI. században született Gautama Sziddhartha hercegként. Tanítása szerint minden jelenség csak átmeneti. Az embernek fel kell ismernie, hogy a vágyak okozzák a szenvedést, és a boldogság a vágyakról történő lemondással érhető el. Az önmegtartóztatás, a világtól elvonulva történő elmélkedés és a vágyakról való lemondás vezet el a belső béke, a boldog megsemmisülés, a nirvána állapotába. Buddha a kasztrendszert csupán a vágyak egyik forrásának tekintette, amivel nem kell foglalkozni, viszont hitt a lélekvándorlásban. Buddha nem hagyott hátra semmilyen művet vagy könyvet, így követőinek kellett végigjárniuk az utat, hogy maguk is buddhává válhassanak. Halála után buddhista szerzetesek bizottságot alkottak, majd létrejött a buddhista egyház, és összegyűjtötték a buddhizmus szent iratait.

IV. Művészetek és Tudományok

Az ókori keleti civilizációk gazdag kulturális és tudományos örökséget hagytak hátra.

• Mezopotámia építészetére a tégla és nád használata volt jellemző, valamint a toronytemplomok (zikkuratok)építése. Babilonban híres volt az Isztár-kapu és a függőkertek. Szobrászatukból kiemelkedik Gudea ensi szobra. Tudományos vívmányaik között szerepelt a 60-as számrendszer, a kör 360°-os felosztása, valamint a szorzás, osztás és a helyi érték használata. Rendelkeztek egy ninivei könyvtárral, amely 22 ezer agyagtáblát tartalmazott. Feltalálták a kocsit is.
• Egyiptom építészetének legmonumentálisabb alkotásai a piramisok, a masztabák és a barlangsírok, valamint az obeliszkek és kolosszusok. Híres építmények a ghizai piramisok, a luxori templom és az abu-szimbeli sziklatemplom. Szobrászatukra jellemző volt az usébti (szolgaszobrocskák) készítése, a legnagyobb felület elveés a frontalitás. Ikonikus alkotásaik a szfinx, az ülő írnok szobra, valamint Nofertiti és Tutanhamon ábrázolásai. Tudományos téren a 365 napos naptár, a tízes számrendszer, a törtek használata jelentős volt. Felismerték a szívvérkeringésben betöltött központi szerepét, és az Ebers-papírusz orvosi ismereteket rögzített.
• Kína építészetének legimpozánsabb alkotása a Nagy Fal, valamint Csin Si Huang-ti síremléke és agyaghadserege. Festészetükben a papírra ecsettel és tussal készült alkotások, valamint a kalligráfia (szépírás)volt kiemelkedő. Jelentős tudományos találmányaik közé tartozott a negatív számok, a mágnesesség, a puskapor, a papír, a porcelán, a tus és a grafit, valamint a selyem.
• India építészetére a sziklatemplomok, a barlangkolostorok és a sztúpák voltak jellemzők. Szobrászatukban a Síva-szobrok, a Buddha-szobrok és az Asóka oroszlános oszlopa emelkednek ki. Tánckultúrájukban az egész test tánca, különösen a „kéztánc” játszott fontos szerepet. Tudományuk hozzájárult a trigonometriához, és ők voltak az „arab” számjegyek kitalálói.

Ez a vázlat remélhetőleg átfogó képet ad az ókori keleti civilizációk legfontosabb jellemzőiről a megadott források alapján.