A zsidóság története és vallása szorosan összefonódik egy specifikus földrajzi területtel, Kánaánnal, amelyet más néven Palesztínának is neveznek. Ez a „megígért föld” magában foglalja a Jordán folyó, a Holt-tenger, a Kármel és a Galileai-hegység, a Negev sivatag, valamint a Földközi-tenger vidékét. A tengerparti sáv öntözés nélküli földművelésre alkalmas, míg a többi terület inkább állattenyésztésre.

A sémi eredetű zsidó törzsek valószínűleg két fő hullámban és irányból érkeztek Kánaánba. Az első csoportok Kr. e. körülbelül XV–XIV. században érkeztek keletről, és történetük Ábrahám nevéhez fűződik. Ábrahám fia Izsák, az ő utódja pedig Jákob (Izrael) lett, akit a zsidó törzs atyjának tartanak. Jákob tizenkét fiával az éhínség elől Egyiptomba menekült. Később, Kr. e. körülbelül XIII. században, Mózes vezetésével a héber törzsek nyugat felől, Egyiptomból (ismét) Kánaán területére érkeztek. Itt a tizenkét törzs szövetséget kötött, és legyőzte a helyi lakosságot.

A háborúk időszakában fejlődött ki a zsidó állam, majd jött létre az Izraeli Királyság. Az első király Saul volt Kr. e. 1020 körül, aki északi területek törzseit fogta össze és központosította a hatalmat rövid időre. Saul utóda Dávid lett, aki Júdából származott, és Kr. e. 1010–970 között uralkodott. Dávid erőszakkal egyesítette Júdeát és az északi Izrael törzseit, és Jeruzsálemet tette meg székhelyévé. Közigazgatási kerületeket alakított ki, bevezette az írásbeliséget a hivatalokban, törvényeket alkotott, és adókat vetett ki. Dávid fia, Salamon (Kr. e. 970–930) megerősítette a királyságot és felépíttette az első jeruzsálemi Jahve-szentélyt (templomot).

Salamon halála után az ország kettészakadt Júdára és Izraelre. A nép életkörülményei jelentősen romlottak, és sokan elfordultak Jahvétól, a zsidók istenétől. A gondokra és a várható veszélyekre a próféták (Isten által elhívott személyek, akik Isten akaratát közvetítik) figyelmeztették a tömegeket.

Az Izraeli Királyság története ezután a külső hódítások és pusztítások időszakát hozta el:

• Kr. e. 722-ben II. Sarrukin, az Újasszír Birodalom uralkodója elfoglalta Izraelt.
• Kr. e. 587-ben Nabu-kudurri-uszur, az Újbabiloni Birodalom uralkodója elfoglalta Jeruzsálemet, leromboltatta Salamon templomát, és a lakosság egy részét Mezopotámiába vitette, ami az 52 éves „babiloni fogság” időszakát jelentette. A templom később újjáépült, de végül a római uralom ellen kirobbant 66–70-ig tartó háború során újra lerombolták Kr. u. 70-ben, és már sohasem épült újjá. Ez az esemény vezetett a diaszpórához.

A zsidó vallás monoteista, egyetlen istent, Jahvét tisztelik, aki eredetileg a tűz, a láng és a vihar sivatagi istene volt. A monoteizmus fejlődése több szakaszon ment keresztül:

• Kr. e. VIII. századig Jahve mellett időszakosan más isteneket is tiszteltek.
• Az egységes királyság szétesése után, a próféták tevékenysége nyomán a zsidóság szakított más kultuszokkal, és csak Jahvét ismerték el egyetlen istenként.
• A „babiloni fogság” idején Jahve a zsidók felett uralkodó egyetlen istenségből a mindenség teremtőjévé és a világ egyetlen istenévé vált, nem ismerve el más népek isteneit. Nevének kiejtése tabu lett, az Adonáj, El, Elohim(„Uram, Istenem”) megnevezés vált használatossá.

A zsidó vallás forrása a 24 könyvből álló Szentírás, amely azonos a katolikus Biblia 39 ószövetségi iratával. Jahve és a zsidóság kapcsolata kölcsönös és kizárólagos: nemcsak a nép egyetlen istene Jahve, hanem Izrael is Isten választott népe, amellyel szövetséget kötött, és amelynek törvényt adott. Ez a törvény a Tóra, Mózes öt könyve, ami a vallási élet irányítója. A legfontosabb törvénycsoport a Tízparancsolat, amelyet Isten két kőtáblán nyújtott át Mózesnek. Az idők során felhalmozott hagyományt, amely a Tóra magyarázatát és értelmezését, illetve tudósok, tanítók (rabbik) nézeteit tartalmazza, összegyűjtötték és megszerkesztették, így jött létre a Talmud („tanítás”). A legismertebb a babilóniai Talmud (Kr. e. 499), amely 12 kötetből áll.

A zsidó vallási életnek meghatározó elemei vannak:

• A jeruzsálemi templom lerombolása után az ima- és olvasógyülekezeti hely a zsinagóga lett, melyben központi helyen van a Tóratartó szekrény.
• A szombat nyugalomnap, tilos a munka.
• Nagy ünnepek közé tartozik a Pészah (húsvét) – az Egyiptomból való kivonulás emlékére; a Hetek Ünnepe – aratási hálaünnep; a Sátoros ünnep – emlékezés a pusztai vándorlásra; az Újév ünnepe; és a Jóm Kippur – nagy engesztelési nap.
• Jelképeik a Dávid-csillag és a hétkarú lámpás (menóra).
• A Messiás fogalma is egy központi elem a zsidó vallásban.

A zsidó történelemben és vallásban kulcsszerepet játszó személyek Ábrahám, Mózes, Dávid és Salamon. Jeruzsálem, Kánaán, Júda, Izrael, Palesztína és Betlehem a legfontosabb topográfiai helyszínek.