A nyelv legkisebb, önálló jelentéssel bíró része a szóelem, más néven morféma. A morfémák alapvetően két nagy csoportra oszthatók: a szótövekre (tőmorfémákra) és a toldalékmorfémákra.

A Szótő (Tőmorféma)

A szótő a szóalak alapja. Többféle típusát különböztetjük meg aszerint, hogy mennyire önállóak, illetve hogyan bonthatók tovább.

• Szabad morféma: Ez egy olyan szótő, amely önálló alakkal és önálló jelentéssel bír, és szótári tőként is funkcionál, mint például a "könyv-" a "könyvet" vagy "könyvben" szavakban.
• Kötött morféma: Ez a típus önmagában nem áll meg, például a "bokr-" a "bokrot" szóban vagy a "tav-" a "tavat" szóban.
• Félszabad morféma: Ezek önálló alakkal rendelkeznek, de csak járulékos jelentésük van, és csak szabad morfémával együtt lehetnek mondatrészek. Ilyenek például a névutók (alatt, felett, után), a névelők (a, az, egy) és az igekötők (ki, be, le, fel, át stb.).

A szótövek tovább bonthatóságuk alapján is megkülönböztethetők:

• Abszolút tő: Ez a tovább nem bontható alak, például a "barát" szóban.
• Relatív tő: Ez a típus további elemekre bontható, és a toldalékolás alapjául szolgál, mint például a "barátság" vagy "barátságos" szavakban.

A szavak a mondatokban általában toldalékolt formában jelennek meg. A szótövek lehetnek egyalakúak vagy többalakúak.

• Igetövek: Túlnyomó többségük egyalakú (pl. áll, néz), de körülbelül 5%-uk többalakú (pl. zörög-zörgök, lő-lövök, öregszik-öregedik, emlékszik).
• Névszótövek: Körülbelül 70%-uk egyalakú (pl. ajtó, asztal). A többalakú névszótövek között számos típust találunk, például:
  • Tőbelseji időtartamot változtató (ész-eszes)
  • Hangzóhiányos (kéreg-kérget)
  • Hangugrató (kehely-kelyhet)
  • Tővégi időtartamot változtató (körte-körtét)
  • Hangszínváltó (mező-mezeje)
  • Véghangzóhiányos (borjú-borjak)
  • V-s változatú szótövek (bő-bővebb)

A Toldalékmorféma

A toldalékmorféma önállóan nem fordul elő a mondatban. Feladata a jelentésváltozás, a jelentésmódosítás, valamint a mondatbeli viszony jelölése. A toldalékok kapcsolódási sorrendje általában a következő: szótő + KÉPZŐ + JEL + RAG. Fontos megjegyezni, hogy egy szótőhöz több képző, jel vagy rag is kapcsolódhat. Vannak azonban eltérések is a sorrendben, például a "nagyobbít" szóban a középfok jele megelőzi a képzőt, vagy a "háromszori" szóban a rag után képző áll.

A toldalékmorfémák három fő típusa a képző, a jel és a rag.

• Képző: Ez a legbelsőbb helyzetű szóelem, közvetlenül a szótő után áll (pl. ás-ít-va). Fő funkciója, hogy megváltoztatja a szó jelentését, új szótári egységet hozva létre (pl. kert-kertész). Egy képző után állhat újabb képző is (pl. kert-ész-ked-het).
• Jel: A jel nem alkot új szótári egységet, hanem módosítja a szó fogalmi jelentését anélkül, hogy megváltoztatná a szófaját. Nyelvtani jelentésmozzanatokkal gazdagítja a szót, mint például az idő, a mód, a birtoklás vagy a többség kifejezése. Nem jelöli ki a szó mondatbeli szerepét, csupán a szófaji jelleget hangsúlyozza. A jel középen áll a szóalakban, előtte képző, utána rag állhat (pl. ház-á-ban). A jel mögött újabb jel is állhat (pl. asztal-os-ok-é-t).
• Rag: A rag a mondatbeli viszonyítás és egyeztetés jelentésmozzanatának kifejezője. Ez a morféma zárja le a szóalakot (pl. uszodában). Szerepe a mondatbeli viszony jelölése (pl. könyv-et olvas), és kifejezheti az egyeztetést is (pl. A gyerekek eltévedt-ek az erdőben).

Végül, a szótő és a toldalékmorfémák kapcsolódásakor az egyes elemek között mássalhangzó is állhat (pl. hal-a-k). Ennek a magánhangzónak, amelyet előhangzónak neveznek, az a szerepe, hogy elkerülje a mássalhangzó torlódást, és a toldalék részének tekinthető.