Alakzatok és Szóképek a Szépirodalomban

A szépirodalmi szövegekben a szavak gyakran eltérő jelentéssel bírnak, mint a hétköznapi nyelvben; képszerűvé válnak, jelentéskörük kibővül vagy módosul. A művészi szövegeknek poétikai-esztétikai funkciójuk van, és a szemléletesség, valamint a hatásosság eszközei a szóképek, melyek csak az adott szövegkörnyezetben működnek képként. Ezen túlmenően a szöveget úgy alakítjuk, hogy a kommunikációs céloknak a legjobban megfeleljen, és ezeknek a szövegalkotó eljárásoknak az eredményeként születnek meg az alakzatok. Az alakzatok tehát beszéd- és szövegszépítő, nagyobb kifejezőerőt szolgáló eljárások, melyek megnyilvánulhatnak a hangalakban, a szerkesztésben, de akár szövegszervező erővé is válhatnak.

Az Alakzatok Típusai és Stilisztikai Szerepe

Az alakzatokat csoportosíthatjuk aszerint, hogy milyen szövegegységet alakítanak át:

• Hangalakzatok (hangsor).
• Szóalakzatok (szóalak).
• Mondatalakzatok (mondatforma).
• Gondolatalakzatok (szövegrészlet).

Néhány fontos alakzattípus:

• Ismétlés: Az ismétlés helye és a megismételt szövegegység fajtája szerint csoportosítható. Két fő típusát különböztetjük meg: az egyik esetben a szavak, szószerkezetek változatlan formában ismétlődnek, a másiknál pedig csak a szótő ismétlődik.

  • Tőismétlés (figura etimologica): Amikor csak a szótő ismétlődik változatlanul. Példák: „Halálnak halálával halsz” (Halotti beszéd); „Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!” (Madách). „Lelkemből lelkedzett gyönyörű magzatom…”.
  • Szóismétlés: Szavak változatlan formában való ismétlése. Példák: „Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom” (népdal); „Ó sírni, sírni, sírni, Mint nem sírt senki még” (Kölcsey). „Látta Miklós bizony, hogy ne látta volna…”.
  • Mondatok vagy szókapcsolatok ismétlése: Példák: „Húsz esztendő hatalom, Húsz esztendőm eladom” (József Attila); „Töff-töff, robogunk / Motólás ördögszekéren, / Zöld gépkocsin. / Éljen az Élet, éljen, éljen.” (Ady).
  • Refrén: Példa: „Oh irgalom Atyja ne hagyj el” (Arany).
  • „A magyarok istenére / Esküszünk, / Esküszünk, hogy rabok tovább / Nem leszünk!” (Petőfi).

• Halmozás, szóhalmozás: Rokon értelmű vagy rokon hangulatú szavak felsorolása. Példák: „Szép magyar leventék, aranyos vitézek” (Arany); „Füstösek, furcsák, búsak, bíborak…” (Ady).

• Párhuzamos szerkesztés (paralelizmus): Hasonló szerkezetek egymás melletti állása. Párhuzam lehet tagmondatok, mondatok vagy szövegegységek között. Példa: „Hervadt az a rózsa, / Kinek színe nincsen, / Bágyadt az a madár, / Kinek társa nincsen”.

• Ellentét (antithesis): Értelmi és érzelmi nyomatékosító szerepet tölt be a szövegben. Egymással ellentétes értelmű, érzelmiségű szavak, kifejezések egymás mellett szerepeltetése a nyomatékosítás céljából. Példa: „Inkább ma száraz barna kenyeret / Mint holnap lágy fehér cipót, / apám…”.

  • Paradoxon: Látszólagos képtelenség, ami gyakorlatilag feloldható. Látszólag vagy egymást kizáró ellentét. Példák: „Szeretnézett, s nem lele / Honját a hazában.” (Kölcsey). „Te sem haltál meg népem nagy halottja” (Arany János). Fontos, hogy a paradoxon nem tévesztendő össze az oximoronnal.
  • Oximoron: A jelző és a jelzett szó ellentétén alapuló alakzat. Itt az ellentét a jelző és a jelzett szó hangulatában mutatkozik. Példák: „Ki mint vízesés önnön robajától, / elalszol tőlem és halkan futsz tova, / mint életem csúcsai közt, a távol! közelében, zenegnem, sikoltom, / vöröslő földön és égbolton, / hogy szeretlek, te édes mostoha!” (József Attila). „édes mostoha”.

• Felsorolás: Azonos mondatrészi szerepet betöltő, de nem rokon értelmű szavak sorolása, tartalmi erősítés céljából. Példák: „Az emberöltő kel, nő, zajg, bomol” (Arany). „Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét…”.

• Részletezés: Az értelmezést részletező leírással segítő alakzat.

• Fokozás: Erősödő hatást kiváltó rokon értelmű szavak felsorolása. Azonos mondatrészi elemek egymáshoz képest érzelmi, értelmi többletet fejeznek ki. Példák: „Ah, úgy van, úgy lesz, úgy kell lennie!” (Vajda János). „Száz vasutat, ezeret! / Csináljatok, csináljatok!”.

• Túlzás: Felnagyított vagy szándékosan kicsinyített hatáskeltő eljárás.

  • Nagyítás: „Hárman sem bírnátok súlyos buzogányát” (Arany).
  • Kicsinyítés: „Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben.” (Arany).

• Szórend felcserélése: Példa: „Hazádnak rendületlenül / Légy híve, oh magyar / Légy híve rendületlenül / Hazádnak, oh magyar” (Vörösmarty).

• Irónia: Tartalmi és formai erősítés, amely ellentétes értelmezést sejtet.

• Gúny: Valaminek vagy valakinek nevetségessé tétele, célzatos bírálata, lekicsinylő ítélet. Példa: „Ez a legény olyan szép, mint egy háromlábú szék.”.

• Soráthajlás (enjambement): A verses szövegekben a sorvége és a gondolat vagy mondat vége nem esik egybe. A mondathatár és a vers sorszerkezete gyakran nem igazodik egymáshoz, a mondatszerkezet nem zárul le a verssor, a versszak végén, hanem átkígyózik a következő sor, a következő versszak elejére. Példa: „És amidőn a folyó gyönyörű sodrához érkeztek, / sürü mosógödörökhöz, ahol szép víz elegendő / ömlik elő s ki…” (Homérosz: Odüsszeia). „Nem maradok veled. Patás kentaurokhoz indulok a vadonba s a mezei nők közt este sörényes cimboráimmal a tűznél leheveredve telt tömlők és duda mellett telekurjongatom az állatszagú erdőt.” (Szabó Lőrinc).

• Hangalakzatok:

  • Alliteráció: A szó eleji mássalhangzók összecsengése kellemes, andalító vagy félelmetes, rémisztő hangulatot kelthet a mássalhangzók fizikai tulajdonságaitól függően. Példa: „szemében százszám szikra tündököl…”.
  • Rím: Szintén hangalakzat, a verssorok végén szereplő magánhangzók összecsengetése.

• Strófa, versszak: A versszöveg egységekbe szerveződése. A rövidebb versszakok általában felszabadultabb, könnyedebb életérzéseket közvetítenek, míg a hosszúak bonyolultabb, rétegzettebb mondanivalót. Az európai kultúrában a leghíresebb és leggazdagabb történetű strófaszerkezetek az alkaioszi és a szapphói, melyekhez a magyar költészetben Berzsenyi és Babits vonzódtak.

A Szóképek Típusai

A szóképek a művészi szöveg szemléletességének és hatásosságának eszközei.

• Metafora: Hasonlóságon alapuló szókép, ami szimbolizáló terminusból és szimbolizált tárgyból áll. Ezeket azonosítja, vetíti egymásra valamilyen közös jegy alapján.

  • Fajtái:
    • Teljes metafora: Pl. „Kikelet a lány, / Virág a szerelem…”.
    • Egytagú metafora: Pl. „Amott ül egy túzok magában…” (itt Toldi a szimbolizált tárgy).

• Allegória: Egy fogalom és egy kép kapcsolatára épül.

  • 2 típusát ismerjük:
    • Gondolatról gondolatra, lépésről lépésre kibontott, megvilágított metafora, ami gyakran az egész költeményen végigvonul. Pl. Vajda: Virrasztó, Arany: Rab gólya.
    • Erkölcsi tulajdonságok, érzelmek természeti tényezők megszemélyesítése, élőként való megjelenítése. Pl. „… és folyton folyvást ordított a Vész, / mint egy veszetté bőszült szörnyeteg”; „… és a Nyomor gyámoltalan fejét / elhamvadt városokra fekteti…”.

• Megszemélyesítés: Élettelen tárgyat, elvont fogalmat emberi tulajdonságokkal ruház fel a költő, emberként cselekedteti azt. Pl. „az ösztövén – kútágas hórihorgas gémmel mélyen néz a kútba s benne vizet kémlel…”.

• Szinesztézia: Különböző észlelési területekhez kapcsolódó benyomások, érzetek összemosása, összekapcsolása egy képben. Pl. „A Fénynek földi hang még nem felelt, / Csak a színek víg pacsirtái zengtek: / Egy kirakatban lila dalra kelt egy nyakkendő…”.

• Metonímia: Két fogalomnak egy nagy jelentésmezőben való egymásra vonatkoztatása, valóságos érintkezése, amely létrejöhet térbeli, időbeli, anyagbeli és ok-okozati érintkezés alapján.

  • Térbeli: „asztalt bont”.
  • Időbeli: „nagy idők nagy embere”.
  • Anyagbeli: „nincs egy vasam sem”.
  • Ok-okozati: „az istennyila” (villámlás).

• Szinekdoché: A metonímia egyik fajtája, szintén érintkezésen alapuló szókép. Stílushatását a rész és az egész, a nem és a fajta megnevezésének felcseréléséből nyeri. Pl. „a hegy leve” (bor).

• Szimbólum: Már az ókori görögök is ismerték mint jelképes tárgyat. Szóképként egy képnek és egy összetett jelentéstartalomnak a kapcsolatát jelenti. Míg az allegóriában a szimbolizált tárgy és a szimbolizáló terminus hasonlósága egyértelmű, addig a szimbólum rejtelmesebb, többféleképpen értelmezhető, és gyakran inkább intuícióval közelíthető meg, mint ésszel.

  • Példák általános szimbólumokra: gyűrű = összetartozás; fehér galamb = béke.
  • Irodalmi példa: Ady verscímében „Az értől az óceánig” az ér a vidékiességet, az elmaradottságot, a provincializmust, a lehetőségek hiányát szimbolizálja, míg az óceán mindezek ellentétét.

Összességében az alakzatok és szóképek a szépirodalmi szövegek alapvető építőkövei, melyek segítségével a szerzők mélyebb értelmet, érzelmi hatást és képszerűséget kölcsönözhetnek alkotásaiknak, túllépve a mindennapi nyelv közvetlen jelentésén.