A magyar nyelv történetének kutatásához elsődleges forrásként az írásos nyelvemlékek szolgálnak. Ezeket a forrásokat keletkezésük alapján két fő csoportra oszthatjuk: kézzel írott forrásokra (mint például kódexek, oklevelek, levelek) és nyomtatott forrásokra (például bibliafordítások). Típusuk szerint pedig megkülönböztetünk szórványemlékeket, glosszákat, szójegyzékeket, szótárakat és szövegemlékeket (melyek teljesen magyarul írt szövegek).

Szórványemlékek

A szórványemlékek olyan írott források, melyek idegen nyelven (például latinul, görögül) készültek, de a szövegben magyar szavak, szóösszetételek, személynevek, földrajzi nevek, vagy magyar nyelvű mondattöredékek is fellelhetők.

Kiemelkedő szórványemlékek:

• Bíborbanszületett Konstantin "A birodalom kormányzásáról" című műve (körülbelül 950-ből) a törzsi társadalom vezéreinek neveit (Álmos, Árpád), a törzsek neveit (Nyék, Megyer, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő), földrajzi helyeket (Levédia, Etelköz, Tisza, Maros), valamint szervezeti elnevezéseket és tisztségeket (gyula, vajda) tartalmazza.
• Az első magyar szavak egy 1002-ből származó, István király által a veszprémvölgyi apácáknak szánt adománylevélben olvashatók. Ennek a görög és latin nyelvű szövegnek egy 1109-es másolatában helynevek (Veszprém, Duna) és a "király" szó is szerepel.
• A Tihanyi alapítólevél I. András 1055-ből származó adománylevele, amely nemcsak tulajdonneveket, hanem magyar közneveket és egy mondattöredéket is tartalmaz – "Fehérvárra menő hadi útra". A szövegben 58 magyar közszó található, és ez az első eredeti formában fennmaradt oklevél.
• A Gesta Hungarorum (A magyarok viselt dolgai), amely az 1220-as évekből származik, Anonymus latin nyelvű munkája, és magyar szóelemei főként földrajzi és személynevek (Sárvár, Mátra).
• A Váradi Regestrum (1208-1235) a nagyváradi székeskáptalan latin nyelvű jegyzőkönyve, amely a Szent László sírjánál zajló istenítélet eseményeit és egyéb igazságszolgáltatási-jogi eseteket foglalja össze.

Glosszák

A glossza egy lapszéli vagy a sorok közé írt jegyzet, amely a latin nyelvű szöveg megértését segítette az egyes szavak, szókapcsolatok értelmezésében. A legjelentősebb glosszák közé tartoznak:

• A Marosvásárhelyi Sorok és Glosszák (Koncz-kódex, körülbelül 1410), mely egy bibliai Ószövetségi részlet, a Királyok könyvének szövegfordítását tartalmazza. A szövegben 44 magyar szó, a lapszéli jegyzetekben pedig 11 magyar szó olvasható.
• A Szalkai-glosszák (1490) a Szalkai-kódexben találhatóak, összesen 576 magyar szót tartalmaznak a lapszéli és sorközi jegyzetekben. Itt fordul elő a finnugor eredetű "csillag" szó is, és a szavak hangalakja az északkeleti magyar nyelvjárásterület jellemzőit tükrözi.
• A Sermones Dominicales (15. század) egy latin nyelvű prédikációgyűjtemény.

Szójegyzékek és Szótárak

Az ómagyar korban a szövegek megértését segítő glosszák mellett jelentős szerepet játszottak a szójegyzékek, ahol a latin szavak fölé, alá, vagy a lap szélére írták a szavak magyar megfelelőit. Példák szójegyzékekre:

• A Besztercei szójegyzék (körülbelül 1395) egy latin-magyar szójegyzék, mely 21 szócsoportot és 1316 magyar szót tartalmaz.
• A Soproni szójegyzék (1380-90) egy latin-magyar szójegyzék-töredék, mely 217 magyar szót tartalmaz. Ebben a korban a szótárak mind latin nyelven íródtak, és ezek anyanyelvi fordítását használták idegen nyelvek megértéséhez.

Szövegemlékek

A nyelvészet a szövegemléknek az összefüggő, magyarul írt szövegeket nevezi. Témájuk szerint lehetnek egyházi vagy világi, formájuk szerint verses vagy prózai, lehetnek kéziratosak vagy nyomtatottak, teljesek vagy töredékben maradtak.

A kéziratos szövegemlékek a kódexek, melyek terjedelmes, kézzel írott alkotások. A magyar nyelvű kódexek főként azért íródtak, hogy a latin nyelvet nem ismerők anyanyelvükön jussanak hozzá imádságok, példázatok, bibliai részletek szövegéhez, és magyarul olvashassanak legendákat.

A legfontosabb szövegemlékek:

• Halotti beszéd és könyörgés: A latin nyelvű Pray-kódexben található a magyar és egyben a finnugor nyelv első összefüggő magyar nyelvű szövegemléke. Két részből áll: egy 26 soros temetési beszédből és egy 6 soros hivatalos egyházi szöveg fordításából, egy könyörgésből. A halottbúcsúztató temetési beszéd a kódex latin nyelvű szövegének szabad fordítása, míg a könyörgés a latin szöveg pontos fordítása. Összesen 190 magyar szót tartalmaz.
• Ómagyar Mária-siralom: Ez az első magyar nyelvű vers. A 13. század közepe táján keletkezett, és a Leuveni kódexben maradt fenn, szerzője ismeretlen. A kódex 1922 és 1982 között a Leuveni Egyetemi Könyvtár tulajdonában volt, innen az elnevezés. Ma az Országos Széchényi Könyvtár őrzi. A vers több latin Mária-siralom részleteiből összeállított szöveg, keletkezése feltehetően jó fél évszázaddal előzi meg a kódexben való lejegyzését. A vers témája Szűz Mária fájdalmának már-már naturális megjelenítése, mely a korabeli Mária-kultusz szerves része volt. A középkori liturgikus irodalom másfél száz hasonló jellegű Mária-siralmat, himnuszt számlál, melyek közül válogathatott az ismeretlen szerző, hogy saját költői képzelete mentén fogalmazza meg Mária szenvedését Krisztus keresztre feszítése láttán. Az egyes szám első személyű megszólalás az individuális fájdalom érzékeltetését szolgálja, és egyben a Fia fájdalmára is utal.