Örkény István a késői modernség jelentős alkotója, prózaíró és drámaszerző volt, akit „Kafka magyar örököseként” is emlegettek. Műveiben az olvasót az elviselhetetlen szembesítésével állítja szembe. Hősei többnyire kisemberek, a történelem mellékszereplői, akik tudtukon kívül igyekeznek szembemenni egy összezavart értékrenddel. Örkény szerint minden központi ideológia gyanús, nevetséges és pusztító, amit műveiben nézőpontváltással és a komikum különféle eszközeivel (például ironikus-groteszk hangvétel, fekete humor) jelenít meg. Neve a magyar irodalomban összefonódott az abszurd és a groteszk kategóriájával, és az "Egypercesekkel" új műfajt is teremtett.

Élete (1912-1979) Budapesten, zsidó nagypolgári családban kezdődött. Vegyészmérnöki, majd gyógyszerész diplomát szerzett. A II. világháború nagy hatást gyakorolt írói munkásságára; 1942-ben munkaszolgálatra hívták be, a szovjet frontra vitték, majd 1946 végéig hadifogságban volt. Első kötete, a "Tengerszem" realista és szürrealista jegyeket mutat. Az 1960-as évekig szocialista sematizmus jellemezte alkotói munkásságát, ami alkotói hullámvölgyet jelentett, de az 1960-as évektől írói magára találása és kiteljesedése figyelhető meg. 1956-ban részt vett a forradalomban, amiért néhány évig nem jelenhettek meg írásai, majd az 1960-as évektől kezdett újra publikálni. Műveinek gyakori témája az emberi lélek eltorzulása, az öregség és a halálfélelem. Legismertebb művei közé tartoznak az egyperces novellák, a "Macskajáték", a "Pisti a vérzivatarban" és a "Tóték". Örkény István a XX. századi magyar irodalom kiemelkedő, Kossuth-díjas alakja.

1. A "Tóték" keletkezése és fejlődése

A "Tóték" története érdekes fejlődésen ment keresztül, mire eljutott a mozik vásznára:

• Eredetileg filmforgatókönyvnek íródott 1964-ben, de a filmgyár visszautasította.
• Ezt követően Örkény kisregényt írt belőle, amely 1966-ban jelent meg "Tóték" címmel.
• Majd elkészült a drámaváltozat 1967-ben, szintén "Tóték" címmel.
• Végül, 1969-ben készült el belőle a film, "Isten hozta, őrnagy úr!" címmel.
• A film címeinek története is változatos: eredetileg "Pókék" (ami kissé komikus), majd "Csönd legyen!" (ami nem illett a film hangulatához). A "Tóték" kisregény és dráma címek nem voltak alkalmasak a film számára. Az 1969-ben bemutatott "Isten hozta, őrnagy úr!" cím a film komikus oldalára mutat rá, figyelemfelkeltő és kissé ironikus.
• A film Fekete Humor-Díjat nyert Franciaországban.

III. A Filmes adaptáció: "Isten hozta, őrnagy úr!"

A film rendezője és forgatókönyvírója Fábri Zoltán volt, az operatőri munkát Illés György végezte. A főszerepeket Latinovits Zoltán (Őrnagy úr), Sinkovits Imre (Tót Lajos, tűzoltóparancsnok), Fónay Márta (Tótné/Mariska) és Venczel Vera (Tót Ágika) alakították.

• Cím elemzése: Az "Isten hozta, őrnagy úr!" cím a szívélyes vendéglátást emeli ki a műből, amely az őrnagy másodszori visszatérésével a visszájára fordul. A "Tóték" cím semlegesebb.
• Cselekmény: A történet a II. világháború idején játszódik egy Mátraszentanna nevű kis, kitalált hegyvidéki faluban. Tót Lajos tűzoltóparancsnok és családja vendégül látja az orosz fronton katonáskodó fiuk, Gyula parancsnokát, egy őrnagyot. Az őrnagy család feletti zsarnokoskodása végül tragédiához vezet: Tót Lajos négy darabba vágja az őrnagyot a dobozkészítéshez használt margóvágóval. A cselekmény alig több mint két hetet ölel fel 1942 júliusában.
• Helyszín és hangulat: A film Mátraszentannán, egy idilli hangulatú, szépséges mátrai faluban játszódik, ami üdülőhelyként is népszerű (bár a valóságban nem létezik). Bár a cselekmény csak a hátországban játszódik, a háború hatása végig érezhető a falubeliek életén. A falu megszokott rendje is felfordul: a tanító katonává válik, a postás is katonává, Bolond Gyuri levélkézbesítővé, az ügyvéd pedig gödörtisztítóvá. A helyszín fokozatosan emelkedik el a realitástól: először a rikítóan színes ajtók a Tóték házában, majd a hatalmas roncstelep, végül a valószerűtlen méretű doboztornyok, dobozutcák, dobozlabirintus mozdítja el a teret a groteszk fantasztikum felé.

1. Témák és értelmezés

A film kapcsán számos téma feldolgozható:

• A háború embertorzító hatása.
• Kiszolgáltatottság és lázadás.
• A hatalom természetrajza és a hatalom kiszolgálása.
• Az egyén helye a hierarchiában.
• A groteszk ábrázolásmód.
• Epika, dráma és film – műfaji és médiumváltási kérdések.

A mű cselekménye konkrét időben és térben játszódik, azonban jelentése általánosabb: az őrnagy és Tóték viszonyában az író a hatalom és az áldozat viszonyát vizsgálja.

• A hatalom és az áldozat viszonya:
  • Sisak: Szembe húzva viselve csorbul a tűzoltóparancsnoki tekintélye.
  • Dobozolás: Csorbul a férfiúi tekintélye.
  • Zseblámpa: Szájában tartva az emberi tekintélye csorbul.
  • Különböző érthetetlen vádak érik, például a „szőrnagy” megszólítás vagy a bokaharapás.
• Az őrnagy megítélése kettős: ő maga is áldozat, egy gépezet része, hiszen a háborúban ő is engedelmeskedik. Ugyanakkor Tóték szolgalelkűsége, alázata lehetőséget ad neki, hogy zsarnokká, hatalmaskodóvá váljon, és akaratát rákényszerítse a családra, ami deformálódott jellemet eredményez.
• Tót Lajos magatartása: Kezdetben ellenáll az őrnagy erőszakos kívánságainak, mindig csak egy keveset enged. A kivárás tipikus példáját mutatja, hiszen engedelmeskedik, abban a hitben, hogy az őrnagy úgyis elutazik, és vége lesz az elnyomásnak. Az őrnagy visszatérése a mű csúcspontja, ami azt bizonyítja, hogy a kivárás nem megoldás, a zsarnok újból visszatérhet. Az egyetlen lehetséges cselekedet a lázadás, a szembeszegülés. Tót menekülése (a paphoz, Cipriani professzorhoz, a budiba) groteszk és abszurd.
• Tót a beletörődéssel és meghunyászkodással kiprovokálja, hogy az őrnagy egyre inkább megalázza. Az őrnagy korlátlanul érvényesíti akaratát értelmetlen, esztelen cselekedetekben, mint az éjszaka-nappal felcserélése vagy a dobozolás. Az őrnagy Ágikát és Mariskát is maga mellé állítja.
• Tót Lajost, a családfőt viseli meg legjobban a helyzet; a két nő (Mariska és Ágika) alkalmazkodik az őrnagy szeszélyeihez. Tót egyre nagyobb megaláztatásoknak van kitéve, amelyek tárgyakhoz köthetők:
• Tót Lajos elveszíti méltóságát, önfeladásba kényszerül, egyre közelebb kerül a lázadáshoz, de a család visszahúzza. Ő egy csendes ellenálló.
• Az őrnagy ugyanazt folytatja, amit a fronton csinált: eszköze a zsarolás (pl. elmegy, de akkor mi lesz Gyulával?). Itt is van hatalma, ami Tót ellen irányul, hiszen Tót volt előtte a főnök. Az őrnagy először a falu, aztán a családja, majd önmaga előtt „alázza meg” Tótot, korlátozza őt. Saját sírját ássa, elbízza magát, azt hiszi, a végén mindent szabad neki.
• A diktatúra jelképeként: A mű olvasható bármilyen diktatúra jelképeként. Különösen érdekes, hogy jobb oldali diktatúra segítségével mutatja meg a baloldali és általában a diktatúrák jellegzetességeit.
• Diktatúra kialakulása: Valami olyat kínál, aminek van vonzereje, mindenki beleláthatja, amit szeretne. Ez a kép sokáig kitart (pl. az őrnagyról kialakult kép, fantáziálás).
• A diktátor: Határozott fellépésű, vonzó, általában egyenruhás, van valamilyen képessége a hatalom gyakorlására. Hatalmat ad neki, hogy „háborús hős”, már bizonyított, felnéznek rá – ez „veszélyes ütőkártya”. Jellemző az állandó cselekvésmánia, mindig újabb és újabb dolgokat kell kitalálni, csinálni, mozgatni az embereket (pl. dobozolási mánia, mint az iparosítási hajsza) – a cél elhomályosul, az eszköz a fontos, így a hatékonyság és a racionalitás eltűnik.
• Szövetségesek: Mindig kell a diktatúrát támogató réteg (itt a család).
• Ellenségek: A diktátor gyorsan kiszúrja a lehetséges ellenséget, és a jövendő alattvalókkal semmisíti meg (itt Tót).
• Kultusz: Vannak, akik istenítik a diktátort (itt Ágika).
• Fokozatos kiépülés: Kialakulása hosszú folyamat, sok előkészület, majd lassanként, fokozatosan építi ki, egyre durvább módszereket használ. A végső mozzanat, mikor már a gondolatokat, a magánéletet is ellenőrizni akarja, ez már totális diktatúra (a budinál). Eddig lehet sikeres a diktatúra, amíg nem akar az emberek fejébe is belemászni (cenzúra, oktatás, lehallgatások stb.).
• Diktatúra bukása: Hirtelen dolog, mivel a diktatúra már elkényelmesedett, azt hiszi, örökre így maradnak a dolgok. A társadalom ekkor már túlélésre rendezkedik be, de aztán jön egy tett, ami átlép egy határt, cselekvésre késztet. Ha már egyszer fellélegeztek, nem akarják újra visszaállítani a szörnyű viszonyokat.
• Tóték mint a magyar nemzet szimbólumai: A magyar nemzet magatartása vezet diktatúrához, mivel a történelem során mindig két rossz közül választhatott.
• Groteszk és abszurd:
• A mű groteszk, mivel Gyula halott, de erről nem tudunk, pedig mindennek Gyula a mozgatórugója. Ez teszi az eseményeket abszurddá és céltalanná a néző számára.
• A groteszk összetett esztétikai minőség: ötvözi a félelmetes, a torz és a fenséges elemeket a kedves, kicsinyes, komikus és tragikus elemekkel. Így a rémület és a nevetés együttes hatását váltja ki az olvasóból.
• Az abszurd annyiban képtelen és lehetetlen, hogy felborítja a köznapi fantázia logikáját és a mitikus-mesés-utópikus hagyományokat, meghökkentően egyedi és kiszámíthatatlan. A filmben nincs semmi természetfeletti, de rengeteg kis furcsa dolog miatt érezhetjük abszurdnak, hiszen egy deformált világba csöppenünk a háború miatt. Rengeteg a túlzás (pl. dobozolás, őrnagyhoz való viszonyulás). A dolgok önmagukban nem abszurdak, de azzá válnak, mert nincs céljuk (pl. dobozolás).
• Örkény a drámaváltozatnak a „Tragikomédia két részben” alcímet adta. Tragédia, hisz Tóték Gyulája meghal. Van olyan álláspont, amely a darabot nem tartja abszurd műnek, hanem csak groteszk alkotásnak, mivel világában az abszurd viszonyok áttörhetők, felszámolhatók, nem véglegesen és örökkévalóan adottak: Tót a darab végén fellázad az őrnagy ellen, és négy egyenlő darabra vágja. Az abszurd dráma végén a kezdőállapothoz térünk vissza, Örkény groteszk tragikomédiájában ehelyett igazi végkifejlet, megoldás van.

1. Filmes specifikumok és elbeszélés

• Filmes adaptáció: A filmes adaptáció kihívása, hogy az irodalom (írásbeliség) és a film (képiség) eltérő jelrendszert és eszközrendszert használ, amelyeket illeszteni kell egymáshoz. A filmnézőknek vannak elvárásai a történettől, mivel az irodalom létezett először. Az "Isten hozta, őrnagy úr!" hűen követi az eredeti irodalmi művet, bár a cselekményben van 1-2 különbség, pl. a regényben nincs dobozleúsztatási jelenet, a filmben viszont ez a jelenet mutatja a dobozolás feleslegességét. A film követi a Tóték groteszk-abszurd világát, a látásmódot is visszaadja filmes eszközökkel, a groteszknek, a nyelvi eredetű humornak megteremti a képi-hangi (vizuális-auditív) megfelelőjét.
• Burleszk elemek: A filmben narrátor köti össze és magyarázza az eseményeket, és az expozícióban megteremtődik egy filmes műfaj, a burleszk eszközkészlete. A burleszk a némafilmek korszakának fontos, erősen torzító, vaskos komikumra épülő bohózata.
• A szereplők kiszólnak a nézőnek a képek bemutatásakor.
• Állóképek és gyorsított képek bevágása (pl. a doboz-labirintusban hirtelen eltűnnek a szereplők, az őrnagy vetődése az utcán, az őrnagy elmélete a dobozolásról a kocsmában egyre nagyobb tömeg képeként jelenik meg – a szocialista eszmék térhódítása).
• Illusztrációk bevágása a narrátorszöveghez.
• A jeleneteket bevágott szövegrészletek, kérdésfelvetések tagolják (pl. mottó a regény elejéről).
• Az aláfestő tűzoltózene.
• A burleszk elemek a humor forrásai, és lehetővé teszik a mű példázatszerűségét: nem reális, hanem abszurd ez a világ; a felfordulást, őrületet a háború okozza; a falu többi lakójára is kiterjed az őrület, különösen a postásra, aki az egész falu életét manipulálja, mint a történelemben a diktátor-manipulátorok.
• Narráció és filmes elbeszélés: A narrátor, Darvas Iván – enyhén ironikus – egyértelműen mesemondói hanghordozással tájékoztat a helyzetről, szereplőkről, történésekről. Választékos stílusa ellentétes a teremtett világ kisszerűségével. Könnyed, mesélős hangot használ. A narrátorhanggal való játék is a groteszk kifejezőeszköze, a narrátor a klasszikus gyermekmesékre jellemző hangsúlyozással mondja a szöveget, ami a meseszerű narrátorszöveg és a film abszurd világának össze nem illő voltát eredményezi.
• Az expozícióban a komikussá tétel és a nyers realizmustól való elemelés, a groteszk felé mozdítás érdekében az életképek a mondottak illusztrációjaként, kicsit utólag jelennek meg.
• Éles váltások vannak az egyes pillanatképszerű életképek között. Később alkalmazott ugróvágások (és csalóvágások) is megjelennek, például amikor a halottas ágy mellett álló asszonyok hirtelen ugrással gyászruhában és enyhén módosult fejtartással látszanak.
• Az erős, elemelő stilizálás megjelenik a komikus túlzásokban, például amikor Ágika a csokoládé elolvadásában és a rózsa illatában is apját érzi, vagy abban, hogy Mariska és Ágika is kiszól a filmből.
• A bútorok kihurcolása során – ahogyan később még többször – gyorsított felvételt látunk. Mindez elidegenítő effektusként hat, előre ellensúlyozza, illetve elsúlytalanítja a későbbi nyomasztó, illetve tragikus mozzanatokat. Ugyanez a realisztikusságtól elemelő jelleg már a főcím alatt is megjelenik az ugróvágásokban, a színes ajtók és dobozok sokaságában, emberkéz nélküli mozgásukban és a cirkuszi zenében.
• A narrátor a filmet rövidebbé és pergősebbé teszi.
• Motívumok:
• Motívummá válik a háttérben tornyosuló papírdobozok képe – az értelmetlen, mechanikus cselekvés motívuma. A dobozkupacok elöntik az egész lakást, az udvar doboz-labirintussá válik, ahol a szereplők nem találják egymást.
• A családi fotók bemutatása a film elején (narrátor kísérő szövegével); a felnégyelés után Mariska, Ágika, Tót családi képbe merevednek; a befejezésben Gyula fényképe kiég, megbarnul, miközben a narrátor a megmaradt holmijait sorolja fel. A Gyula fényképeinek vezérmotívumszerűen visszatérő mutogatása elsősorban az önmegalázó tettek motivációjaként funkcionál, egy-egy újabb áldozat, önfeladó gesztus előtt vagy után.
• Groteszk elemek a filmben:
• A színészi játék (pl. az őrnagy őrület határát súroló mániákussága, Ágika túlzó, kisgyerekes gesztusai, szerelmes rajongása).
• A vizualitásban testet öltő groteszk – az ajtók átfestése rikító színekre; a dobozolás vizuális fokozása.
• Tér, idő, cselekmény, szereplők, viszonyrendszer, narráció:
• Cselekmény ideje és helyszíne: A cselekmény bő két hetet fog át a második világháború idején, 1942 júliusában. Mátraszentannán játszódik, ami idilli hangulatú, szépséges falu, üdülőhelyként is népszerű (de valójában nem létezik).
• Falusi viszonyok: A falubeliek viszonya bensőséges, szinte családias, a tűzoltóparancsnok a község legtekintélyesebb embere.
• Őrnagy érkezése és állapota: Az őrnagy az orosz fronton szolgál, idegeit tönkretette a háború, a partizánoktól való rettegés; idegösszeomlása van. Érkezésekor fizikai állapota rettenetes, alig tud Tótékhoz eltámolyogni. Mindenütt támadástól, partizánoktól reszket, hasra vágódik, lövöldöz a vélt ellenségre. Idegállapotának Tóték életét meghatározó összetevője a krónikus álmatlanság. Emellett betegesen érzékeny a hangokra és a szagokra.
• A család feletti hatalom eredete: Az őrnagy hatalma abból ered, hogy a szülők azt gondolják, Gyula élete függ attól, hogy elnyerik-e az őrnagy fiuk iránti jóindulatát, aki megmentheti őt a mindennapos életveszélytől, ha az ezredirodába helyezi. Az őrnagy tudatosan él ezzel az uralmi lehetőséggel, hol ígér, hol – a film során nagyon sokszor – a csomagolással és a visszaindulással fenyegetőzik, zsarol.
• Előkészületek az őrnagy érkezésére: Tóték kiszivattyúztatják a budit, ráveszik Gyuri postást, hogy két hétig ne ugattassa a kutyákat, a buszsofőrt, hogy két hétig ne dudáljon a kanyarban. Mindenféle tárgyat kérnek kölcsön, hogy növeljék a vendég kényelmét.
• Hatalmi viszonyok átalakulása: Az őrnagy érkeztével teljesen átalakulnak a család hatalmi viszonyai. Az őrnagy mintegy átveszi Tót úr helyét: a nők ettől kezdve csak az ő kedvét keresik, Mariska és Ágika az elnyomás eszközei lesznek, olyan együttműködő alattvalók, akik segítik Tót elnyomását, betörését, szokásainak felszámolását, természetes reflexeinek erőszakos megregulázását. Az alattvalók tehát maguk is részt vesznek a hatalom totálissá alakításában. Tóték életrendje az őrnagy betegségének megfelelően teljesen kifordul medréből: éjszaka kell dolgozniuk, és nappal alhatnak valamennyit, ha tudnak. Tót nem szivarozhat, nem nyújtózkodhat, nem ásíthat, és részt kell vennie a dobozolásban, amit korábban sosem tett. Megaláztatásai közül az első, hogy szemébe húzva kell hordania sisakját, ami egyszerre töri meg szabálykövetését és falubeli presztízsét.
• Tót metamorfózisa: A magas ember kénytelen alacsonynak tettetni magát, járás és ülés közben is egyre hajlottabb. A testmagasság jelképpé válik: a magas (Tót) alacsonnyá, az alacsony (őrnagy) magassá válik, persze csak látszat szerint. A hatalom győz a természeten – ami aztán a film befejezésében fellázad ellene és elpusztítja. Tót öltözéke, frizurája, bajusza, mozgása, arcvonásai fokozatosan vesztik el tartásukat, rendezett, erőt, kiegyensúlyozottságot, szimmetriát sugárzó voltukat. Hanghordozása, beszédmódja is a budijelenetre megfáradttá, alázatossá alakul.
• Az őrnagy metamorfózisa: Az őrnagy épp az ellenkező utat járja be. A buszmegállóban megismert kopott, borostás, roskadozó járású, a fény elől sötét szemüvegben bujkáló fizikai roncs – a jó levegő, a táplálkozás és a női rajongás mellett – elsősorban a dobozolásnak hála nyalka, szépen borotvált, erőteljes mozgású és beszédű, jó kedvet sugárzó, skatulyából kihúzott öltözetű alakká válik. A sötétbarna köpeny elegánsabb világos, nyárias egyenruhára cserélődik. Persze idegbaja nem szűnik meg, csak szorongásból, paranoiából valamifajta euforikus mániává, félelmetes őrületté alakul.
• Kettős metamorfózis: A film egyrészt a hatalmi struktúra kiépüléséről, működéséről, másrészt a két főszereplőben lezajló – a struktúra alakulásával összefüggő – lelki folyamatról szól, a két ellentétes irányú metamorfózisról. A kettős metamorfózis csúcspontja a budijelenet, melyben a roncs Tót és a virágzó őrnagy egymás mellett sörözik, s a hatalmas őrnagy az apócskává töpörödött Tótot Tótocskámnak nevezi, és buksiját – mint kiskölyöknek – átöleli.
• Ágika szerepe: Kulcsszerepe van Tót lealacsonyításában, betörésében, hisz ő az, aki az őrnagy hatalmának kiépítéséhez, az ötleteket, eszközöket szolgáltatja (pl. sisak szembehúzása, dobozolás, margóvágó). Másrészt a hatalmi viszonyok átrendeződését az ő érzelmeinek irányváltása is tükrözi: aki eddig az apjáért rajongott szerelmesen, az most az őrnagyba lesz szerelmes. Megcsókolja, később még testét is fölkínálja neki – ez a regényben és a drámában nem történik meg. A groteszk túlrajzolás nyelvi eszközeinek szerepét a film dramaturgiájában többek között ez a túlzás veszi át. A képtelen félrehallások („Szőrnagy”, „Sózza be a nagymája fülcimpáját!”) komolyan vételét részben Ágika túlzó gesztusai, mozdulatai, ugrabugráló mozgása, copfrázása, némafilmes mimikája veszi át. Ágika egyszerre gyerekesebb, infantilisabb, és ugyanakkor nőiesebb, csábítóbb, testiesebb (idősebb is), mint az irodalmi nyersanyagban. Az őrnagynak a rajongott apafigurával való azonosítása, majd annak helyébe állítása a hátulról láttatott fehér, fejedelmi köpenyben vonuló, Tót arcával visszaforduló őrnagy látomásával, majd az „Egy tiszt!” ábrándozó felkiáltással kezdődik, később rajongó nézésekkel, a kapott apró csókokért való hálálkodással folytatódik, végül az ágyból a lány által adott csókkal, illetve a félmeztelenül várakozó ágyba fekvéssel ér el tetőpontjára. Jellemző, hogy a filmben Ágika kapja azokat a férfi szépségéért lelkendező mondatokat, amelyeket a regényben és a drámában Gizi Gézáné, a prostituált mond.
• Mariska: A fiáért rajong, ezért mindent megtesz az őrnagyért, de nem lesz a szövetségese. Közvetít Lajos és az őrnagy között, de csak amíg él az őrnagy. Mikor már meghalt az őrnagy, abbahagyja a szerepjátszást, akkor már őszinte („Jól tetted, édes Lajosom”).
• Gyuri postás: A félkegyelmű postás, Gyuri atyus fontos szerepet tölt be, mert az általa imádott Tót családnak csak a kedvező híreket tartalmazó leveleket adja át, így Tóték nem értesülnek fiúk haláláról. Ezáltal az események abszurditása fokozódik. A film 46. percében csak mi, nézők tudjuk meg, hogy Tóték – a továbbiakban – valami olyasmiért áldozzák fel tartásukat, életmódjukat, ami már elérhetetlen, hogy áldozataik, tetteik értelmetlen, céltalan cselekedetekké minősültek anélkül, hogy ők erről tudnának.

1. A mű filmszerűsége

A film több jellegzetességet is mutat, amelyek kiemelik filmszerűségét:

• Vágások és tempó: Emberek csak úgy eltűnnek, azaz a vágás furcsasága – ez komikus és a mű tempója is fokozódik, azt sugallja, hogy a lényegre koncentrálunk.
• Gyorsítások: Például Mariska a sörrel – hisztérikus gyorsaságot, természetfelettit mutat.
• Némafilmekhez való hasonlóság: Fényképek, feliratok, hibák – ez komikus és általános érvényűvé teszi a művet.
• Narrátor: A narrátor (Darvas Iván) alkalmazása rövidebbé és pergősebbé teszi a filmet.
• Helyszínek: A filmben több helyszín szerepel, mint a többi változatban (pl. Tóték háza és udvara, buszmegálló, utca, roncstelep, patakpart, posta, templom, paplak, söröző, falubeli lakások). A regényben ezek természetesek, a színházi feldolgozásban a térbeli korlátozottság miatt kevesebb van belőlük. Bár a drámában egy jelenet Cipriani doktor elmeklinikáján játszódik.

VII. Konfliktus

A dráma a központi nézeteltérésre épül, mivel egy ideig nincs rá megoldás. Az őrnagy áll a családdal szemben, amelynek Gyula is tagja.

• Ágika: Rajong az őrnagyért, szerelmes egy általa kitalált személybe.
• Mariska: A fiáért rajong, ezért mindent megtesz az őrnagyért, de nem lesz a szövetségese. Közvetít Lajos és az őrnagy között, de csak amíg él az őrnagy. Mikor már meghalt az őrnagy, abbahagyja a szerepjátszást, akkor már őszinte („Jól tetted, édes Lajosom”).
• Tót: Elveszti méltóságát, önfeladásba kényszerül, a lázadásához jut egyre közelebb, de a család visszahúzza. Csendes ellenálló.
• Őrnagy: Ugyanazt folytatja, amit a fronton csinált. Eszköze a zsarolás (hogy elmegy, de akkor ugye Gyulával mi lesz?). Itt is van hatalma, Tót ellen irányul, hiszen előtte Tót volt a főnök. Tótot először a falu, aztán a családja, aztán önmaga előtt „alázza meg”, korlátozza.

Az őrnagy távozása után visszaáll a világ rendje: Tóth kihúzza magát, megigazítja sisakját, szivarra gyújt, majd jóízűen nyújtózkodik, s világba nyögi ilyenkor megszokott mondatát. Családtagjai is az őrnagy érkezése előtti rajongással bújnak hozzá. Az őrnagy váratlan visszatérte után Tót már nem hajlandó újra betagolódni az őt megalázó, megtörő rendbe, a nagy fellélegzés után már nem tudja, és nem akarja visszatartani lélegzetét. A forradalmak története is azt mutatja, hogy a lázadás nem az elnyomás legkegyetlenebb pontján, a terror hibátlan működése közben szokott kitörni, hanem amikor az elnyomó hatalom valamelyest gyengül vagy enyhít módszerein (pl. a Rákosi diktatúra utáni olvadás nyomán, 1956-ban).